K-Téka Zöld Információs Pont
Tovább a Gondoskodásból jeles! irkalapra___

Hírmorzsák

Sufni Hírek – A komposztnak lőttek

megépítettük, szétbarmolták majd helyrehoztuk

Hírmorzsák | 2014. június 10. 17:09
Nyelvőrség   Irkalapok Szerkesztőség

Segítőkész önkéntesek párórányi szorgos munkájának köszönhetően elkészült, majd komposzt alapanyaggal feltöltésre került a sulikert komposztáló szigete.

megépítettük, szétbarmolták majd helyrehoztuk
megépítettük, szétbarmolták majd helyrehoztuk
Fotó: Szamler László

Megépítettük

Segítőkész önkéntesek párórányi szorgos munkájának köszönhetően elkészült, majd komposzt alapanyaggal feltöltésre került a sulikert komposztáló szigete. A keretek tákolásához forgalomból kivont, úgynevezett ipari raklapokat használtunk és ezek felhasználásával készítettünk három ládát virágágyásoknak is. Komposzt alapanyagként a múlt év őszén lehullott falevél, a sulikertből kikerült növényi maradványok, fűkaszálék és némi konyhai zöldhulladék szolgált. Szándékunk szerint ez év őszén már egy benépesült komposzttelep segíthette volna a természetismeret tananyag elsajátítását diákjainknak.

 

komposzt komposzt
komposzt
fotó:  Szamler László



Ehhez a fent leírt munkálatokon túl szükséges lett volna mikroorganizmusok - többnyire egy sejtből álló, szabad szemmel nem látható növények vagy állatok. Ezek a mikroorganizmusok olyan enzimeket választanak ki, melyek segítségével le tudják bontani a szerves anyagokat - gombák és enzimek - ők ketten együtt dolgoznak a cellulózhoz és a fás szárú növényekben található, ligninhez hasonló, sűrű anyagok lebontásában – és a makrofauna - az egyes rovarok, férgek, giliszták szerepe igen fontos a szerves hulladékok feldolgozásában. Járataik révén a komposzt levegőztetését biztosítják, folyamatosan keverik a szerves anyagokat, tápanyagokat bocsátanak ki – együttes, közel egy esztendős munkájára.

Szétbarmolták

Nos, a körültekintő és gondos munkavégzés képessége cseppet sem akadályozta azokat az embereket, akiknek köszönhetően az elmúlt 10 hónap munkája pillanatok alatt semmivé lett. Megmagyarázhatatlan céltudatossággal szétbarmolták a komposztálót, majd elszállították a diákjaink által hónapok óta gondozott komposztot. Ez év őszétől tervezett élménypedagógiának és a „felnőttekbe” vetett gyermeki hit egy darabkájának lőttek.


komposzt
komposzt komposzt
fotó: Szamler László


 Helyrehoztuk


Becsületére váljék a túlbuzgó munkásoknak, miután tudomásukra hoztuk, hogy mellélőttek, rövid idő alatt helyreállították a komposztkeretet, helyére tették a virágládákat. A félig kész komposztunkat már nem kaphattuk vissza, ezért kárpótlásként friss fűkaszálékkal láttak el bennünket. Most már csak arra kell ügyeljünk, hogy a viszonylag lassan és nehezen korhadó, bomló fű ne legyen túl száraz mert akkor megmarad eredeti állapotában, ha nedves, akkor megpenészedik, ha vizes, akkor elrothad és nem keletkezik belőle értékes humusz, thanks anyway. Macerás, de alapnak kitűnő és már ősidők óta megvan a megoldás, nagyszüleink jól bevált módszere arra, hogy egy év elteltével gyakorlati élménnyé válhasson az elméleti pedagógia.

 

komposzt  
komposzt  
fotó: Szamler László  



Mi a komposztálás?

„A humusz [1] természetes körülmények között automatikusan képződik az erdőkben a lehullott lombból, a szántóföldeken a gyökér és szármaradványokból a réteken és a legelőkön a szerves anyagokból, de magunk is termelhetünk humuszt a kertben keletkezett szerves hulladékokból. Ezt az eljárást komposztálásnak nevezzük.” – balintgazda.hu

[1] „A humusz a talaj sajátos és egyik fontos alkotóeleme: az a szerves anyag a talajban, amely átesett a humifikáció folyamatán. Minél nagyobb a talaj humusztartalma, annál nagyobb a termékenysége is.” - wikipédia

Összes hír

A(z) Alapítványok rovatból ajánljuk

XIV. GYERKŐCÖK - DECATHLON

Gyarapítsd óráid számát egy jófej csapattal! Jelentkezési lap letölthető alul a csatolmányok közül!   (részvételhez kötelező dokumentum)

védőháló a családokért

3 a magyar igazság – a 3 kihívás napja

  Védőháló a családokért - KÖRTE

Interjúk

Bakó Levente

Bakó Levente – Jövő Nemzedék

2014. november elején, Szegeden a Markovics Kupa elnevezésű röplabda tornán jártam, ahol a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola mini fiú csapata ezüstérmes lett, az alattuk lévő korosztályban induló vásárhelyis csapat pedig a 12 induló közül a 6. helyen végzett.   fotó: Szamler László A minik csapatára irányult a figyelem már a torna elején. Kitűnő játékukon túl azért is, mert edzőjük nélkül érkeztek és az edzői feladatokat Bakó Levente, a csapat kapitánya látta el mind a két korosztályban. Levente példásan helytállt, mint játékos és segédedző egyaránt. Csapatát a dobogó második fokára vezette, az ifjabbakat pedig a középmezőnybe. Játékával kiérdemelte szegeden a Csapata Legjobbja címet. Felelősségvállalása, lelkesedése, kitartása és a csapatokkal végzett szegedi munkája követendő, példaértékű teljesítmény!

Várkonyi Patrik civilben

A lehetetlen nem létezik, a lehetetlen kihívás!

Hagyományosan, minden év augusztusában Kecskeméten találkoznak a Wing Tsun Kung Fu sportolói. Nemzetközi nyári táborukon, számos európai mesterrel egyetemben, részt vett Si Hing Várkonyi Patrik Kelet-Európa legfiatalabb Kung Fu mestere is. Őt kértem válaszoljon pár kérdésemre. Si Hing Várkonyi Patrik Wing Tsun Kung Fu mestere, 3. mester fokozat

Leiner Péter

Véget ért egy „Aranyos” röplabdás korszak

Június 14-én sok más társukkal együtt elballagtak az Arany János Általános Iskola nyolcadikos, röplabdás tinijei. Véget ért egy fejezet. Mint minden vég, ez is magában hordozza az újat, egy eddig ismeretlen, izgalmas jövő kezdetét. Ennek kapcsán beszélgettem Leiner Péter röplabdás „véndiákkal”. Számos fényes győzelem és néhány kevésbé sikeres, de annál tanulságosabb mérkőzés fűződik a Te röplabdás éveidhez itt az Aranyban. Összességében, mint szurkoló elégedett lehetek, sohasem volt unalmas a nézőtéren és jónéhányszor ünnepelhettünk győztes meccs után.

Nagy Zoltán – a tehetség sokszínű

Nagy Zoltán – a tehetség sokszínű

A tanév utolsó napjaiban már fél lábbal mindenki vakációzik, a véndiákok kiváltképp. Nincs ez másként az Arany János Általános Iskolában sem. A ballagási előkészületek és az angol nyelvvizsgára készülés közben kértem Nagy Zolit, hogy lépjen ki egy rövid időre a nyüzsgésből és válaszoljon pár kérdésemre.

Összes interjú

Környezetvédelem

Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány - a megoldás Veled kezdődik

ReSelfie

Online fotó(selfie) akció

ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.

Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány - a megoldás Veled kezdődik

ReSelfie

Online fotó(selfie) akció

ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.

Sportos Környezetvédők

Sportos Környezetvédők

BENCE | 2018. január 25. 12:33
Irkalapok Szerkesztőség

A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány családi sportvetélkedőt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek és családjaik számára.

 

Családi szabadidős sportvetélkedő, sportverseny újrahasznosítható hulladékfajták bevonásával. A tervezett játékok eszközei újrahasznosítható anyagokból készülnek, valamint a feladatok, kvíz kérdések a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem témája köré épülnek.

Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!


Lomis PuccParádé

Lomis PuccParádé – hulladékból ruha

BENCE | 2018. január 24. 21:01
Irkalapok Szerkesztőség


A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány ruhakészítői versenyt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek számára.

 

Olyan kreatív csapatok jelentkezését várjuk versenyünkre, akik vállalják, hogy újrahasznosítható hulladékok felhasználásával készítenek viselésre alkalmas ruházatot.


Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!


Összes hír

Fotógaléria

HÉP RÖPKE – TAC SZESE

Három mérkőzés, három győzelem!

Országos Gyermek Bajnokság Röplabda, Dág 2017

Diákolimpia Megyei Döntő Fiú Röplabda 2016/17

Vásárhelyi Röplabda Kupa 2017

Összes galéria
Facebook