2014. november elején, Szegeden a Markovics Kupa elnevezésű röplabda tornán jártam, ahol a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola mini fiú csapata ezüstérmes lett, az alattuk lévő korosztályban induló vásárhelyis csapat pedig a 12 induló közül a 6. helyen végzett.
![]() |
fotó: Szamler László |
A minik csapatára irányult a figyelem már a torna elején. Kitűnő játékukon túl azért is, mert edzőjük nélkül érkeztek és az edzői feladatokat Bakó Levente, a csapat kapitánya látta el mind a két korosztályban. Levente példásan helytállt, mint játékos és segédedző egyaránt. Csapatát a dobogó második fokára vezette, az ifjabbakat pedig a középmezőnybe. Játékával kiérdemelte szegeden a Csapata Legjobbja címet.
Felelősségvállalása, lelkesedése, kitartása és a csapatokkal végzett szegedi munkája követendő, példaértékű teljesítmény!
Leventével pár héttel később, iskolájának tornacsarnokában találkoztam, egy kora reggeli edzésen. Ekkor kértem, válaszoljon pár kérdésemre.
2014. november 08-án XXI. alkalommal rendezték Szegeden a Markovics Kupa elnevezésű röplabda emlékversenyt. A mini fiú csapatok között, Szolnok, Sümeg, Dabronc, Kunhegyes, Székesfehérvár és Szeged mellett, indult két kecskeméti, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola Csapata és az Arany János Általános Iskola Csapata is. Én is ott voltam ezen a tornán és viszonylag gyorsan feltűnt, hogy Nektek nem volt ott az edzőtök. Mi volt ennek az oka?
Attila bácsi az idősebbekkel máshol versenyzett éppen.
Mesteredtől Te kaptad a feladatot, hogy segédedzőként vezesd a saját csapatod és egy korcsoporttal lejjebb induló csapatot is. Milyen útravalóval engedett el Seremet Attila edző?
Sok jó tanáccsal látott el: tartsam össze a csapatot, bátorítsam őket, segítsek nekik, és persze vigyázzak rájuk és magamra is.
Volt már korábban is hasonló megbízatásod?
Nem volt.
Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a szegedi feladatban?
Az utolsó meccs, mert elment a hangom és a szurkolók miatt nem hallotta a csapat az utasításaimat.
Kikkel kellett mérkőzzetek, hogy eljussatok a döntőbe?
Székesfehérvár, Szeged, Sümeg, Szolnok.
Kik voltak a csapattagok?
Gyulai Márk, Kovács Áron, Szabó Roni, Lázár Donát, Jakab Marcell és Én.
A döntőben aztán elszánt győzni akarással feszültetek az ellenfél csapatának és a mérkőzés végén, három igen izgalmas és kemény szettet követően ezüstérmesek lettetek. Hogyan fogadta edzőtök az eredményt?
Kitörő örömmel, nagyon büszke volt rám!
![]() |
![]() |
![]() |
A miniknél hány csapat indult?
Tizenkettő.
Ők milyen helyezést értek el?
Hatodikak lettek.
Kik voltak a csapattagok?
Kasnyik Bence csapatkapitány, Zsámboki Szabolcs, Polyák Márk, Várkonyi Gábor, Békési Martin, Kapás Benjamin
Számodra, az ezüstön túl egy különdíjat is hozott a szegedi torna. Te lettél csapatod legeredményesebbje. Kaptál már korábban is hasonló elismerést?
Ilyen nagyban még nem volt részem. Bár, már hasonló esetben kaptam egy pólót, Székesfehérváron - legjobb ütőségemért, de még ilyen trófeásat nem kaptam sose.
Levi, mióta röplabdázol?
5. osztályos korom óta (2012).
Ki keltette fel ez érdeklődésed a sportág iránt?
Attila bácsi az egyik tesi órán. Mondta nekem: Levi! Lehet, hogy ki kellene próbálnod, mert jó vagy a kislabda dobásban.
Milyen gyakran vannak edzések?
Heti 4 alkalommal.
Mi az, ami miatt kitartóan jársz röplabdaedzésekre ahelyett, hogy alvással töltenéd ezt az időd vagy „kockulnál”?
Szeretek járni! …és …hogy megtartsam a karcsúságomat.
Korodbeli fiatalok közül nagyon sokan idejük java részét a számítógép előtt töltik és nem sportolnak. Mi lehet az oka ennek?
Megvannak elégedve a fizikai állapotukkal, esetleg nem érdekli őket sem a tanulás sem a sport, vagy csak simán lusták.
A tanulással gond nélkül összeegyeztethető a sport? Mennyi a tanulmányi átlagod?
Viszonylag kevés időm jut a tanulásra, inkább hétvégén jut több idő, mikor az edzések zöme délutánra esik és így nincsen sok szabadidőm. A takarodó is korábban van nálunk, mint a "kockuló" gyerekek családjánál - van két kisebb tesóm. A tanulmányi átlagomba egyébként nem nagyon szól bele a sport, mert 4- es és 5- ös között vagyok minden tantárgyból, az év végi átlagom 4.65 volt.
Van-e kedvenc tantárgyad? Ha van, melyik az?
Természetesen van, a matek és az informatika, meg persze a tesi.
Ki az edződ?
Serement Attila bácsi.
Hogyan jellemeznéd Őt?
Jó ember, határozott, megértő.
Eddigi meccseid közül melyik hozta számodra a legnagyobb elismerést?
A Markovics Kupa Szegeden (2014).
Melyik volt a legnagyobb csalódás?
A tavalyi diákolimpia, csak ötödikek lettünk.
Szedjük össze az eddigi érmeket, elismeréseket!
Felnőtt röpisek közül van példaképed? Ha igen, ki Ő?
Igen van, Farkas Péter. (Magyar Bajnok és Magyar Kupa győztes 2013-2014., GORTER Kecskeméti Röplabda Club, 4-es ütő)
![]() |
![]() |
Farkas Péter | Bakó Levente |
www.kecskemtiroplabda.hu | www.irkalapok.hu |
Miért Őt választottad?
Mert sokan mondják, hogy hasonlítok rá - bár nem tudom, hogy külsőre avagy a játékra hasonlítok rá jobban.
Jársz rendszeresen a kecskeméti röpis meccsekre?
Csak mikor labdaszedésre megyek, amin mindig szívesen veszek részt. Nincs túl sok időm, ezért nem jutok el máskor.
Van-e olyan csapat aki „örök” riválisnak számít?
Igen, az Arany János csapata itt Kecskeméten.
A pályán kemény ellenfelek vagytok, de mi a helyzet pályán kívül?
Jó, haveri a kapcsolatunk.
A röplabdán kívül mi a kedvenc időtöltésed?
Biciklizés.
![]() |
![]() |
![]() |
fotó: Szamler László |
Nézzünk párat még a kedvenceid közül!
Zenéd:Justin Bieber: Boyfriend
Sport márkád: Nike, Asics
Autó márkád: Honda, BMW
Divat márkád: DC
Ételed: Meggyleves
Ki készíti a legfinomabban számodra ezt az ételt?
Anyukám.
A családban ki a leglelkesebb „szurkolód”?
Édesanyám.
Ha valaki azt mondaná, hogy egy dolgot megvesz Neked, mindegy mennyibe kerül, a pénz nem számít, mit kérnél magadnak?
Egy egyedi új BMX bicót!
- Szamler László - |
2014. november elején, Szegeden a Markovics Kupa elnevezésű röplabda tornán jártam, ahol a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola mini fiú csapata ezüstérmes lett, az alattuk lévő korosztályban induló vásárhelyis csapat pedig a 12 induló közül a 6. helyen végzett. fotó: Szamler László A minik csapatára irányult a figyelem már a torna elején. Kitűnő játékukon túl azért is, mert edzőjük nélkül érkeztek és az edzői feladatokat Bakó Levente, a csapat kapitánya látta el mind a két korosztályban. Levente példásan helytállt, mint játékos és segédedző egyaránt. Csapatát a dobogó második fokára vezette, az ifjabbakat pedig a középmezőnybe. Játékával kiérdemelte szegeden a Csapata Legjobbja címet. Felelősségvállalása, lelkesedése, kitartása és a csapatokkal végzett szegedi munkája követendő, példaértékű teljesítmény!
Hagyományosan, minden év augusztusában Kecskeméten találkoznak a Wing Tsun Kung Fu sportolói. Nemzetközi nyári táborukon, számos európai mesterrel egyetemben, részt vett Si Hing Várkonyi Patrik Kelet-Európa legfiatalabb Kung Fu mestere is. Őt kértem válaszoljon pár kérdésemre. Si Hing Várkonyi Patrik Wing Tsun Kung Fu mestere, 3. mester fokozat
Június 14-én sok más társukkal együtt elballagtak az Arany János Általános Iskola nyolcadikos, röplabdás tinijei. Véget ért egy fejezet. Mint minden vég, ez is magában hordozza az újat, egy eddig ismeretlen, izgalmas jövő kezdetét. Ennek kapcsán beszélgettem Leiner Péter röplabdás „véndiákkal”. Számos fényes győzelem és néhány kevésbé sikeres, de annál tanulságosabb mérkőzés fűződik a Te röplabdás éveidhez itt az Aranyban. Összességében, mint szurkoló elégedett lehetek, sohasem volt unalmas a nézőtéren és jónéhányszor ünnepelhettünk győztes meccs után.
A tanév utolsó napjaiban már fél lábbal mindenki vakációzik, a véndiákok kiváltképp. Nincs ez másként az Arany János Általános Iskolában sem. A ballagási előkészületek és az angol nyelvvizsgára készülés közben kértem Nagy Zolit, hogy lépjen ki egy rövid időre a nyüzsgésből és válaszoljon pár kérdésemre.
ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.
ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.
A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány családi sportvetélkedőt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek és családjaik számára.
Családi szabadidős sportvetélkedő, sportverseny újrahasznosítható hulladékfajták bevonásával. A tervezett játékok eszközei újrahasznosítható anyagokból készülnek, valamint a feladatok, kvíz kérdések a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem témája köré épülnek.
Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!
A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány ruhakészítői versenyt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek számára.
Olyan kreatív csapatok jelentkezését várjuk versenyünkre, akik vállalják, hogy újrahasznosítható hulladékok felhasználásával készítenek viselésre alkalmas ruházatot.
Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!
Olajszennyezés helyett sportszer!
Gyűjthető MINDEN a háztartásban és a vendéglátásban keletkező használt étolaj és zsír.
Részletek ITT!
Részletek