K-Téka Zöld Információs Pont
Tovább a Gondoskodásból jeles! irkalapra___

Üzenő

Ingyen Tankönyv – Hasznos Információk

iskolakezdési- és rászorulóknak önkormányzati támogatások

A következő tanévben – a rászorulókon kívül - már két évfolyamon, az első és a második osztályban is ingyen kapják a tankönyveket az általános iskolások. A könyveket ugyanakkor nem tarthatják meg, azokat év végén vissza kell adniuk az iskoláknak, ha pedig a tankönyv jelentősen megrongálódott, akkor a kárt ki kellett fizetni. Ez idén sem lesz ez másként. Az állam 12 ezer forintot szán a támogatott diákok tankönyvcsomagjaira.

Pontos részleteket olvashat a tankönyvtámogatásról, az igénybejelentés- és elbírálás szabályairól, valamint hivatalos, kitölthető nyomtatványokat talál a cikk alján lévő linkekre kattintva.

Iskolakezdési támogatás

Béren kívüli juttatásként iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a munkavállalók, akiknek a gyermeke (vagy a vele egy háztartásban élő házastársának a gyermeke) közoktatásban tanul, családi pótlékra jogosult. A támogatás a minimálbér 30 százaléka lehet: ez 2014-ben 30 450 forint, amelyet utalvány formájában kapnak meg a szülők – az utólagos elszámolás lehetősége megszűnt.

A támogatás évente egy alkalommal - gyermekenként - mindkét szülőnek jár, akár ugyanattól a munkáltatótól. Az utalványokat a tanévkezdés előtti 60. naptól lehet felhasználni taneszköz, tankönyv vagy ruházat vásárlására.


iskolakezdesi_tamogatas
fotó: google.com

Önkormányzati támogatások

Sok önkormányzat ad beiskolázási segélyt a rászoruló családoknak, általában 5-10 ezer forint értékben, utalvány vagy iskolakezdési csomag formájában. Az I. kerületben például 10 ezer forint értékű gyermekvédelmi Erzsébet-utalványt kapnak a kerületben lakcímmel rendelkező általános iskolások, valamint a 19. életévét még be nem töltött, nappali tagozatos középiskolások, ha szüleik jövedelme nem ér el egy megadott összeget. A részletekről a lakhelyetek szerinti önkormányzatnál érdeklődhettek.

tankönyv
fotó: 168ora.hu

Tankönyvtámogatás - Az igénybejelentés- és elbírálás szabályai

http://szocellatasok.webnode.hu/csaladtamogatas/tankonyvtamogatas/

Magyar Államkincstár - Családtámogatási nyomtatványok

http://www.allamkincstar.gov.hu/maganszemelyek/csaladtamogatas/2#

Ki jogosult iskoláztatási támogatásra?

http://www.allamkincstar.gov.hu/maganszemelyek/csaladi_potlek

 



A(z) Élővilág rovatból ajánljuk

EGERÉSZÖLYV

Sokszínű madárvilág - Magyarország

Madácsi Máté, a Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákja,az eddigi fotózásai során lencsevégre kapott,Magyarországon honos madárfajból mutat be néhányat.  

Virágport gyűjtő méh

Szorgos Zümmögés

Még melegen süt a nap, a méhek azonban már érzik, hogy sürgeti őket az idő. Szorgalmasan gyűjtögetik a virágport a még nyíló virágokból. Nekik köszönhetjük a finom mézet, amelyet egészséges ételeinkhez használhatunk.

Interjúk

Bakó Levente

Bakó Levente – Jövő Nemzedék

2014. november elején, Szegeden a Markovics Kupa elnevezésű röplabda tornán jártam, ahol a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola mini fiú csapata ezüstérmes lett, az alattuk lévő korosztályban induló vásárhelyis csapat pedig a 12 induló közül a 6. helyen végzett.   fotó: Szamler László A minik csapatára irányult a figyelem már a torna elején. Kitűnő játékukon túl azért is, mert edzőjük nélkül érkeztek és az edzői feladatokat Bakó Levente, a csapat kapitánya látta el mind a két korosztályban. Levente példásan helytállt, mint játékos és segédedző egyaránt. Csapatát a dobogó második fokára vezette, az ifjabbakat pedig a középmezőnybe. Játékával kiérdemelte szegeden a Csapata Legjobbja címet. Felelősségvállalása, lelkesedése, kitartása és a csapatokkal végzett szegedi munkája követendő, példaértékű teljesítmény!

Várkonyi Patrik civilben

A lehetetlen nem létezik, a lehetetlen kihívás!

Hagyományosan, minden év augusztusában Kecskeméten találkoznak a Wing Tsun Kung Fu sportolói. Nemzetközi nyári táborukon, számos európai mesterrel egyetemben, részt vett Si Hing Várkonyi Patrik Kelet-Európa legfiatalabb Kung Fu mestere is. Őt kértem válaszoljon pár kérdésemre. Si Hing Várkonyi Patrik Wing Tsun Kung Fu mestere, 3. mester fokozat

Leiner Péter

Véget ért egy „Aranyos” röplabdás korszak

Június 14-én sok más társukkal együtt elballagtak az Arany János Általános Iskola nyolcadikos, röplabdás tinijei. Véget ért egy fejezet. Mint minden vég, ez is magában hordozza az újat, egy eddig ismeretlen, izgalmas jövő kezdetét. Ennek kapcsán beszélgettem Leiner Péter röplabdás „véndiákkal”. Számos fényes győzelem és néhány kevésbé sikeres, de annál tanulságosabb mérkőzés fűződik a Te röplabdás éveidhez itt az Aranyban. Összességében, mint szurkoló elégedett lehetek, sohasem volt unalmas a nézőtéren és jónéhányszor ünnepelhettünk győztes meccs után.

Nagy Zoltán – a tehetség sokszínű

Nagy Zoltán – a tehetség sokszínű

A tanév utolsó napjaiban már fél lábbal mindenki vakációzik, a véndiákok kiváltképp. Nincs ez másként az Arany János Általános Iskolában sem. A ballagási előkészületek és az angol nyelvvizsgára készülés közben kértem Nagy Zolit, hogy lépjen ki egy rövid időre a nyüzsgésből és válaszoljon pár kérdésemre.

Összes interjú

Környezetvédelem

Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány - a megoldás Veled kezdődik

ReSelfie

Online fotó(selfie) akció

ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.

Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány - a megoldás Veled kezdődik

ReSelfie

Online fotó(selfie) akció

ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.

Sportos Környezetvédők

Sportos Környezetvédők

BENCE | 2018. január 25. 12:33
Irkalapok Szerkesztőség

A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány családi sportvetélkedőt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek és családjaik számára.

 

Családi szabadidős sportvetélkedő, sportverseny újrahasznosítható hulladékfajták bevonásával. A tervezett játékok eszközei újrahasznosítható anyagokból készülnek, valamint a feladatok, kvíz kérdések a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem témája köré épülnek.

Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!


Lomis PuccParádé

Lomis PuccParádé – hulladékból ruha

BENCE | 2018. január 24. 21:01
Irkalapok Szerkesztőség


A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány ruhakészítői versenyt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek számára.

 

Olyan kreatív csapatok jelentkezését várjuk versenyünkre, akik vállalják, hogy újrahasznosítható hulladékok felhasználásával készítenek viselésre alkalmas ruházatot.


Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!


Összes hír

Fotógaléria

HÉP RÖPKE – TAC SZESE

Három mérkőzés, három győzelem!

Országos Gyermek Bajnokság Röplabda, Dág 2017

Diákolimpia Megyei Döntő Fiú Röplabda 2016/17

Vásárhelyi Röplabda Kupa 2017

Összes galéria
Facebook