K-Téka Zöld Információs Pont
Tovább a Gondoskodásból jeles! irkalapra___

Hírmorzsák

Negyedikes Kis Bankosok

pénzügyi vetélkedő regionális II. hely

JLS | 2014. június 6. 22:09
Arany - Kecskemét

Benéné Nagy Nóra csapata a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! elnevezésű pénzügyi vetélkedőjén dobogós helyezéssel végzett.

Taroltak a Lányok

az ötödik évfolyam hat legjobbja

Szamler László | 2014. június 5. 14:39
Irkalapok Szerkesztőség

Az Arany János Általános Iskolában komoly múltja van a természettudományos tantárgyak ismeretanyagából rendezett versenyeknek. Legékesebb példája ennek a Varjú Lajos Emlékverseny melyet XXII. alkalommal rendeztek az idén. Annak érdekében, hogy a több mint 20 esztendős múlt a jelen pillérei támaszkodva lehetőséget biztosítson a jövő tehetségeinek is, az iskola útjára indította a tehetséggondozó mentor programját.

XXII. Verseny - VII. Talent Díj

rendhagyó díjátadás az Arany János Általános Iskolában

Szamler László | 2014. május 17. 15:27
Irkalapok Szerkesztőség

XXII. alkalommal került megrendezésre, az immár országossá nőtt, Varjú Lajos Természettudományi Emlékverseny Kecskeméten. A nagy múltú, évről-évre mind nagyobb érdeklődése számot tartó versenyt, az Arany János Általános Iskola korábbi igazgatójának tiszteletére szervezik a pedagógusok.

Leányok

virágzó leánykák

Graczáné Tóth Andrea | 2014. április 12. 14:32
Arany - Kecskemét

Az utóbbi hetekben díszítették a természetet a leánykökörcsinek.

Kerti Portrék

szépen gyarapszik a konyhakert

JLS | 2014. április 8. 20:27
Arany - Kecskemét

Az Arany János Általános Iskola konyhakertje napról-napra szebb és gazdagabb. Köszönhető mindez a szorgos diákcsapatoknak, példamutató tanáraiknak és nem utolsó sorban a támogató szülőknek. Külön köszönet Illés Pali 3B osztályos diák édesanyjának, Illésné Móninak, aki virágokkal tette színesebbé a kertet. Lássunk néhány friss portrét!

Szorgos Zsongás

egymást követik a szorgos kertész csapatok

JLS | 2014. március 27. 20:30
Arany - Kecskemét

A legifjabbak serénykedését örökítettük meg az elmúlt napok egyikén. Locsolás, kapirgálás, komposzt alapanyag gyűjtés és sóska vetés volt a kihívás számukra. A hét minden napján gondjaiba vette valamelyik csapat az Arany János Általános Iskola konyhakertjét. Az ágyások végén lévő táblák arról tanúskodnak, hogy járt itt már az 5A, 5B az elsősök közül szinte mindenki, és a már-már középiskolás nyolcadikasok is. Becsülettel helytálltak mindannyian! Sajnos minden alkalommal nem tudunk ott lenni a munkálatok során, így fényképes beszámolóink is kevésnek bizonyulnak a szépszámú forgalomhoz képest. Amennyiben van vállalkozó kedvű tudósító (diák - tanár - szülő) a csapatban és készít pár fotót, amit aztán rövid leírással elküld az irkalapok@irkalapok.hu email címre, mi közzé tesszük, hírt adunk internetes portálunkon az eseményről.

Ahol a hagymasaláta sarjad - majd

szorgos kertészek 5C

JLS | 2014. március 26. 20:23
Arany - Kecskemét

A 3.B majd a 3.A osztály konyhakerti, dolgos szorgoskodása után az 5. C csapata is kivette részét az Arany János Általános Iskola kerti munkájából. Őket kaptuk lencsevégre ma (2014. március 25.) délelőtt. Hagymasaláta, hagymakrém és a "zsíros deszka" mellé dukáló zöldhagyma alapanyagai kerültek földbe ezúttal.

Kapirgálás után nagyüzem

3. B osztály szorgoskodik

JLS | 2014. március 21. 20:24
Arany - Kecskemét

Az Arany János Általános Iskola 3. B osztálya vette birtokba elsőként az iskola konyhakertjét.

Konyhakerti Tavasz

első tavaszi szorgoskodás

JLS | 2014. március 15. 16:47
Arany - Kecskemét

Az Arany János Általános Iskola konyhakertjében kezdetét vette a tavaszi kapirgálás. Tavasz hírnökei rendíthetetlenül hirdetik, itt a kikelet! Kerti eszköz leltár és kalandra fel!

Mohácsi Busójárás

így búcsúztunk a téltől

Várkonyi Nikolett | 2014. március 5. 20:46
Irkalapok Szerkesztőség

Idén is megrendezésre került Magyarország legnevezetesebb farsangi ünnepsége Mohácson , ahol több ezer ember volt jelen és búcsúzott együtt a téltől fergeteges ünnepi hangulatban.

Interjúk

Bakó Levente

Bakó Levente – Jövő Nemzedék

2014. november elején, Szegeden a Markovics Kupa elnevezésű röplabda tornán jártam, ahol a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola mini fiú csapata ezüstérmes lett, az alattuk lévő korosztályban induló vásárhelyis csapat pedig a 12 induló közül a 6. helyen végzett.   fotó: Szamler László A minik csapatára irányult a figyelem már a torna elején. Kitűnő játékukon túl azért is, mert edzőjük nélkül érkeztek és az edzői feladatokat Bakó Levente, a csapat kapitánya látta el mind a két korosztályban. Levente példásan helytállt, mint játékos és segédedző egyaránt. Csapatát a dobogó második fokára vezette, az ifjabbakat pedig a középmezőnybe. Játékával kiérdemelte szegeden a Csapata Legjobbja címet. Felelősségvállalása, lelkesedése, kitartása és a csapatokkal végzett szegedi munkája követendő, példaértékű teljesítmény!

Várkonyi Patrik civilben

A lehetetlen nem létezik, a lehetetlen kihívás!

Hagyományosan, minden év augusztusában Kecskeméten találkoznak a Wing Tsun Kung Fu sportolói. Nemzetközi nyári táborukon, számos európai mesterrel egyetemben, részt vett Si Hing Várkonyi Patrik Kelet-Európa legfiatalabb Kung Fu mestere is. Őt kértem válaszoljon pár kérdésemre. Si Hing Várkonyi Patrik Wing Tsun Kung Fu mestere, 3. mester fokozat

Leiner Péter

Véget ért egy „Aranyos” röplabdás korszak

Június 14-én sok más társukkal együtt elballagtak az Arany János Általános Iskola nyolcadikos, röplabdás tinijei. Véget ért egy fejezet. Mint minden vég, ez is magában hordozza az újat, egy eddig ismeretlen, izgalmas jövő kezdetét. Ennek kapcsán beszélgettem Leiner Péter röplabdás „véndiákkal”. Számos fényes győzelem és néhány kevésbé sikeres, de annál tanulságosabb mérkőzés fűződik a Te röplabdás éveidhez itt az Aranyban. Összességében, mint szurkoló elégedett lehetek, sohasem volt unalmas a nézőtéren és jónéhányszor ünnepelhettünk győztes meccs után.

Nagy Zoltán – a tehetség sokszínű

Nagy Zoltán – a tehetség sokszínű

A tanév utolsó napjaiban már fél lábbal mindenki vakációzik, a véndiákok kiváltképp. Nincs ez másként az Arany János Általános Iskolában sem. A ballagási előkészületek és az angol nyelvvizsgára készülés közben kértem Nagy Zolit, hogy lépjen ki egy rövid időre a nyüzsgésből és válaszoljon pár kérdésemre.

Összes interjú

Környezetvédelem

Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány - a megoldás Veled kezdődik

ReSelfie

Online fotó(selfie) akció

ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.

Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány - a megoldás Veled kezdődik

ReSelfie

Online fotó(selfie) akció

ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.

Sportos Környezetvédők

Sportos Környezetvédők

BENCE | 2018. január 25. 12:33
Irkalapok Szerkesztőség

A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány családi sportvetélkedőt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek és családjaik számára.

 

Családi szabadidős sportvetélkedő, sportverseny újrahasznosítható hulladékfajták bevonásával. A tervezett játékok eszközei újrahasznosítható anyagokból készülnek, valamint a feladatok, kvíz kérdések a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem témája köré épülnek.

Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!


Lomis PuccParádé

Lomis PuccParádé – hulladékból ruha

BENCE | 2018. január 24. 21:01
Irkalapok Szerkesztőség


A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány ruhakészítői versenyt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek számára.

 

Olyan kreatív csapatok jelentkezését várjuk versenyünkre, akik vállalják, hogy újrahasznosítható hulladékok felhasználásával készítenek viselésre alkalmas ruházatot.


Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!


Összes hír

Fotógaléria

HÉP RÖPKE – TAC SZESE

Három mérkőzés, három győzelem!

Országos Gyermek Bajnokság Röplabda, Dág 2017

Diákolimpia Megyei Döntő Fiú Röplabda 2016/17

Vásárhelyi Röplabda Kupa 2017

Összes galéria
Facebook