K-Téka Zöld Információs Pont
Tovább a Gondoskodásból jeles! irkalapra___

Sport

Bravúros győzelmet arattak a kecskeméti Röpkés lányok az MTK otthonában

MTK Budapest – HÉP RÖPKE SE 1:3 (16:25, 22:25, 25:18, 22:25)

Sport | 2017. december 2. 19:08
Nyelvőrség   Irkalapok Szerkesztőség


2015-ben junior bajnokságot nyert MTK megerősített gárdával fogadta a vendég HÉP RÖPKE SE csapatát. A házigazdák soraiban pályára lépett 4 NBI-es kerettag, akik közül kettő ifi válogatott játékos is egyben. Már az elején sejteni lehetett, hogy színvonalas, fordulatokban és izgalmas labdamenetekben bővelkedő mérkőzésre számíthatunk. Így is lett. Hatalmas küzdelem, győzni akarás mindkét oldalon. Kása Róbert csapata, a Nemzeti Bajnokság idei mérkőzéseinek legizgalmasabb és legösszeszedettebb játékát mutatta, aminek köszönhetően 1:3-as szett aránnyal megnyerték a mérkőzést. Újabb 3 pont Kecskemétnek.

 

Kökény Petra a RÖPKE SE csapatkapitánya: „Szívvel – lélekkel hajtottunk minden pontért, ennyire egyben nem volt még a csapat az idei bajnokság során. Keményen meg kellett küzdenünk minden pontért, így a harmadik szettre kicsit elfáradtunk és az ellenfél elhúzott az elején, amit már sajnos nem tudtunk behozni, 18 pontig jutottunk. A csapat kiváló mentális felkészültségét igazolja, hogy fejben sikerült összeszedni magunkat, és ez adott annyi pluszt, hogy leküzdjük a fáradtságunkat és 25:22 arányban megnyerjük a negyedik szettet és ezzel a meccset.”

HÉP-RÖPKE SE
HÉP-RÖPKE SE
Fotó:irkalapok.hu
Összes hír

A(z) Alapítványok rovatból ajánljuk

XIV. GYERKŐCÖK - DECATHLON

Gyarapítsd óráid számát egy jófej csapattal! Jelentkezési lap letölthető alul a csatolmányok közül!   (részvételhez kötelező dokumentum)

védőháló a családokért

3 a magyar igazság – a 3 kihívás napja

  Védőháló a családokért - KÖRTE

Interjúk

Bakó Levente

Bakó Levente – Jövő Nemzedék

2014. november elején, Szegeden a Markovics Kupa elnevezésű röplabda tornán jártam, ahol a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola mini fiú csapata ezüstérmes lett, az alattuk lévő korosztályban induló vásárhelyis csapat pedig a 12 induló közül a 6. helyen végzett.   fotó: Szamler László A minik csapatára irányult a figyelem már a torna elején. Kitűnő játékukon túl azért is, mert edzőjük nélkül érkeztek és az edzői feladatokat Bakó Levente, a csapat kapitánya látta el mind a két korosztályban. Levente példásan helytállt, mint játékos és segédedző egyaránt. Csapatát a dobogó második fokára vezette, az ifjabbakat pedig a középmezőnybe. Játékával kiérdemelte szegeden a Csapata Legjobbja címet. Felelősségvállalása, lelkesedése, kitartása és a csapatokkal végzett szegedi munkája követendő, példaértékű teljesítmény!

Várkonyi Patrik civilben

A lehetetlen nem létezik, a lehetetlen kihívás!

Hagyományosan, minden év augusztusában Kecskeméten találkoznak a Wing Tsun Kung Fu sportolói. Nemzetközi nyári táborukon, számos európai mesterrel egyetemben, részt vett Si Hing Várkonyi Patrik Kelet-Európa legfiatalabb Kung Fu mestere is. Őt kértem válaszoljon pár kérdésemre. Si Hing Várkonyi Patrik Wing Tsun Kung Fu mestere, 3. mester fokozat

Leiner Péter

Véget ért egy „Aranyos” röplabdás korszak

Június 14-én sok más társukkal együtt elballagtak az Arany János Általános Iskola nyolcadikos, röplabdás tinijei. Véget ért egy fejezet. Mint minden vég, ez is magában hordozza az újat, egy eddig ismeretlen, izgalmas jövő kezdetét. Ennek kapcsán beszélgettem Leiner Péter röplabdás „véndiákkal”. Számos fényes győzelem és néhány kevésbé sikeres, de annál tanulságosabb mérkőzés fűződik a Te röplabdás éveidhez itt az Aranyban. Összességében, mint szurkoló elégedett lehetek, sohasem volt unalmas a nézőtéren és jónéhányszor ünnepelhettünk győztes meccs után.

Nagy Zoltán – a tehetség sokszínű

Nagy Zoltán – a tehetség sokszínű

A tanév utolsó napjaiban már fél lábbal mindenki vakációzik, a véndiákok kiváltképp. Nincs ez másként az Arany János Általános Iskolában sem. A ballagási előkészületek és az angol nyelvvizsgára készülés közben kértem Nagy Zolit, hogy lépjen ki egy rövid időre a nyüzsgésből és válaszoljon pár kérdésemre.

Összes interjú

Környezetvédelem

Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány - a megoldás Veled kezdődik

ReSelfie

Online fotó(selfie) akció

ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.

Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány - a megoldás Veled kezdődik

ReSelfie

Online fotó(selfie) akció

ReSelfie - háztartási szelektív hulladékgyűjtés és hulladékcsökkentés jó gyakorlatai.

Sportos Környezetvédők

Sportos Környezetvédők

BENCE | 2018. január 25. 12:33
Irkalapok Szerkesztőség

A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány családi sportvetélkedőt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek és családjaik számára.

 

Családi szabadidős sportvetélkedő, sportverseny újrahasznosítható hulladékfajták bevonásával. A tervezett játékok eszközei újrahasznosítható anyagokból készülnek, valamint a feladatok, kvíz kérdések a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem témája köré épülnek.

Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!


Lomis PuccParádé

Lomis PuccParádé – hulladékból ruha

BENCE | 2018. január 24. 21:01
Irkalapok Szerkesztőség


A Gyűjts szelektíven, élj sportosan! – a megoldás Veled kezdődik elnevezésű program keretében, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány ruhakészítői versenyt hirdet általános- és középiskolás korú gyermekek számára.

 

Olyan kreatív csapatok jelentkezését várjuk versenyünkre, akik vállalják, hogy újrahasznosítható hulladékok felhasználásával készítenek viselésre alkalmas ruházatot.


Plakát és felhívás letölthető alul a csatolmányok közül!


Összes hír

Fotógaléria

HÉP RÖPKE – TAC SZESE

Három mérkőzés, három győzelem!

Országos Gyermek Bajnokság Röplabda, Dág 2017

Diákolimpia Megyei Döntő Fiú Röplabda 2016/17

Vásárhelyi Röplabda Kupa 2017

Összes galéria
Facebook